Mit akar a nő? (Többek között) védelmet és biztonságot. Ezt szerintem alapvetően két módon érheti el, az egyik hatékony, de nehéz, a másik könnyebb, de a végén mégsem hozza meg a kívánt eredményt.
Először is beszerez egy őrző-védő állatot. Az első mód, hogy meglegyen az óhajtott védelem és biztonság, hogy szabadon tartja ragadozóját, viszont így megkockáztatja, hogy minden pillanatban őt is szétmarcangolhatja. Ha azonban óvatosan, figyelemmel közelít hozzá, az állat végül szép lassan megkedveli, mert már érzi, hogy bízhat benne, mert megtapasztalja, hogy tőle kap élelmet, gondoskodást, szeretetet, így végül is miért bántaná. Persze azért ingerelni nem érdemes, mert bizony egy pillanat alatt kibújhat belőle az ösztönlény, és akkor hiába bánja meg szegény állat utólag, hogy belemart a nőbe, a baleset már megtörtént. Viszont az így megszelídített állat rendkívül hatékony őrző-védő lesz.
A második módi, hogy a nő félelmében láncra veri állatát, hogy már az első pillanattól kezdve biztonságban legyen tőle, és az állatnak esélye se legyen őt bántani. A látszat majdnem ugyanaz: van egy őrző-védő állata. Nagyon praktikus ez a második módszer, mert nem kell bele energiát fektetni, hogy megszelídítse. Megmarad a függetlensége is, mert igazából a kedvére sem kell tenni, hiszen védtelenné tette, viszont őrző-védőként sem funkcionál igazán, mert ha arra jönne egy szabadon tartott vadállat, vele szemben nincs esélye leláncolva.
Érezzük talán, hogy ezzel a második metódussal több baj is lehet, de vajon mi is a baj egészen pontosan?
Például, hogy vajon mennyire izgalmas így tartani azt az állatot? Megszerzem, láncra verem, aztán kész. Lássuk be, nem sokáig lesz érdekes, és előbb utóbb nyűggé válik az a szegény állat. Talán sokan ismerik, de legalábbis el tudják képzelni azt a csodálatos bizsergést, ami akkor tölt el, amikor egy szabadban élő állatot simogathatunk meg. Ott persze vigyázni kell, minden pillanatban kapcsolódni kell az állattal, megismerni, a bizalmába férkőzni, és nem utolsó sorban bízni benne. De akkor milyen más az a simogatás. Adni is más, kapni is más. Ritkán hatódunk meg attól a képtől, amikor egy idomár ostorral ugratja át oroszlánját egy karikán, de amikor a szavannában, az oroszlánnal saját környezetében szabadon viháncolnak, ott egy egész más féle csodálat keríti hatalmába a szemlélőt is.
És vajon mennyire táplálja az önbecsülését a nőnek, ha leláncolva tartja állatát? Megkockáztatom, hogy semennyire, sőt, igazából rombolja. Mert azért abba nem lehet, hogy nem kúszik be egy kis bűntudat, hogy fogságban nevelgeti szegényt, és ott van az állandó félelem, hogy vajon elég erős-e a lánc. Azt időről időre ellenőrizni kell, és még így is lehetnek rémálmai szegény nőnek, hogy mi lenne, ha egyszer kiszabadulna. A tapasztalat szerint egyébként, ha eleget tartotta láncon, akkor már akár el is engedheti, mert már addigra az állatnak is elfogy az önbecsülése, és fogalma sincs, hogy tízszer erősebb a gazdájánál, meg aztán meg is szokta a jó ellátást, már nincs ereje vadászni, minek ugráljon. De vajon örömét leli-e egy ilyen jószágban a nő? Ebben is hadd kételkedjem. „Nagy mamlasz”, mondják sokszor az ilyen állatra kissé lesajnálóan.
És vajon mennyire táplálja az önbecsülését a nőnek, ha leláncolva tartja állatát? Megkockáztatom, hogy semennyire, sőt, igazából rombolja. Mert azért abba nem lehet, hogy nem kúszik be egy kis bűntudat, hogy fogságban nevelgeti szegényt, és ott van az állandó félelem, hogy vajon elég erős-e a lánc. Azt időről időre ellenőrizni kell, és még így is lehetnek rémálmai szegény nőnek, hogy mi lenne, ha egyszer kiszabadulna. A tapasztalat szerint egyébként, ha eleget tartotta láncon, akkor már akár el is engedheti, mert már addigra az állatnak is elfogy az önbecsülése, és fogalma sincs, hogy tízszer erősebb a gazdájánál, meg aztán meg is szokta a jó ellátást, már nincs ereje vadászni, minek ugráljon. De vajon örömét leli-e egy ilyen jószágban a nő? Ebben is hadd kételkedjem. „Nagy mamlasz”, mondják sokszor az ilyen állatra kissé lesajnálóan.
De mégis hogyan lehet egyáltalán így elbizonytalanítani egy ilyen erős állatot? Miből is van az a lánc? A megoldás a mimikri. Szegény állatot jócskán összezavarja ugyanis, hogy a gazdája igencsak hasonlít az anyjára. Ha ezt a trükköt beveti a nő, akkor gyors eredményt érhet el, és a láncok hamar kialakulnak. Értem én, hogy a nő természetes módon hasonlít az állat anyjára, nem tehet róla, meg hogy tanulja meg az az állat, hogy ő már nem az anyja. Persze, de szegény nő közben retteg, mert tudja, hogy ha rájön az állat, hogy ő nem is az anyja, vagyis nem erősebb nála, és nem is feltétlen kell engedelmeskedni neki, akkor kezdheti megszelídíteni fáradságos munkával és még akkor is kétséges, hogy a végén ott marad-e. Teljesen érthető, hogy a nő kihasználja ezt az istenadta mimikri tehetségét, mert az a gyámoltalan arc, amit az állat vág, amikor először összetéveszti a nőt az anyjával, kiben ne váltaná ki az anyai ösztönöket. Érdekes lehet az érzés, hogy egy ekkora állat az anyjának néz. Talán kb. ilyesmi: „szeretném leleplezni az álcámat, mert vágyom az igazi, mély együttlétre vele, amit viszont addig, amíg az anyjának néz, sohasem élhetek meg vele, de rettenetesen félek, hogy akkor nem fogok bírni vele többé, és akár még meg is sérülhetek.” Igazi dilemma.
Akkor mégis hogyan szelídítse meg? Hát először is erősnek kell lennie, mert bizony vannak olyan állatok, akik azonnal a prédát látják a nőben. Ezek a példányok sokkal izgalmasabbak, de nagyon veszélyesek. Ezek egy pillanatra sem gondolják, hogy a nő az anyjuk, vagy éppen hogy az anyjuk ellen lázadnak, és így elég kiszámíthatatlanok. De micsoda izgalom egy ilyen lény közelében lenni. Azonban sok nőt láttam már, aki egy életre megsérült, mert túl gyorsan közel ment egy ilyen egyedhez, és mivel azért még mindig szüksége volt a védelemre, a sebhelyekkel már inkább biztonsági játékosként befogott egy olyat, amelyik helyből az anyjának nézte.
Szóval nem olyan nagy baj, ha a fenevad első pillanatban az anyjának nézi a nőt, mert ezekkel az egyedekkel azért alapvetően könnyebb bánni, de nagyon fontos, hogy szép lassan felismerje az az állat, hogy itt valami másról van szó, különben depresszióba süllyed. Mit tehet ezért a nő? Első és legfontosabb szabály, - tudom, nagyon nehéz-, de ne próbáljon dominálni az állat felet, mert az vagy vad támadást vált ki (amikor pl. lelepleződik, hogy nem is az anyja), vagy használhatatlanná válik házőrzésre, elveszti a szőre a fényét, visszahúzódó lesz, és végül nem sok izgalmat fog adni. És az a biztonság, ami így keletkezik, az is csak a ketrecen belül működik, a világba nem lehet kimenni egy ilyen módon tartott lénnyel, mert teljesen elveszettnek tűnhet ott már így.
A másik fontos hozzáállás az elismerés. Az elismerés által nagyon kezessé válik, de kifelé megtartja az erejét. Hogy mi van, ha nincs mit elismerni rajta? Hogyhogy nincs? Olyan hihetetlen igavonó ereje van például, hogy elhúz bármit. Persze először hinni kell benne, mert hajlamos csak heverészni, ha nem motiválják odaadással. Igen, sajnos ez is egy nehéz lépés lehet a nőnek, hogy odaadja magát. Ehhez valami olyan zsigeri bátorság kell, amit valóban nehéz megszerezni, ha nem alapadottsága, vagy korábbi rossz tapasztalatok miatt az odaadottság helyét a félelem vette át. És lássuk be, jogos a félelem, mert ha megengedem az állatnak, hogy azt csináljon, amit akar, akkor engem is megmarhat.
Csak azt tudom mondani, hogy aki eléggé képes hinni abban, hogy ha nem dominál, elismerést ad és odaadott a kapcsolatában a vadállattal, annak sok élvezetben és igazi biztonságban lesz része. :)
Akkor mégis hogyan szelídítse meg? Hát először is erősnek kell lennie, mert bizony vannak olyan állatok, akik azonnal a prédát látják a nőben. Ezek a példányok sokkal izgalmasabbak, de nagyon veszélyesek. Ezek egy pillanatra sem gondolják, hogy a nő az anyjuk, vagy éppen hogy az anyjuk ellen lázadnak, és így elég kiszámíthatatlanok. De micsoda izgalom egy ilyen lény közelében lenni. Azonban sok nőt láttam már, aki egy életre megsérült, mert túl gyorsan közel ment egy ilyen egyedhez, és mivel azért még mindig szüksége volt a védelemre, a sebhelyekkel már inkább biztonsági játékosként befogott egy olyat, amelyik helyből az anyjának nézte.
Szóval nem olyan nagy baj, ha a fenevad első pillanatban az anyjának nézi a nőt, mert ezekkel az egyedekkel azért alapvetően könnyebb bánni, de nagyon fontos, hogy szép lassan felismerje az az állat, hogy itt valami másról van szó, különben depresszióba süllyed. Mit tehet ezért a nő? Első és legfontosabb szabály, - tudom, nagyon nehéz-, de ne próbáljon dominálni az állat felet, mert az vagy vad támadást vált ki (amikor pl. lelepleződik, hogy nem is az anyja), vagy használhatatlanná válik házőrzésre, elveszti a szőre a fényét, visszahúzódó lesz, és végül nem sok izgalmat fog adni. És az a biztonság, ami így keletkezik, az is csak a ketrecen belül működik, a világba nem lehet kimenni egy ilyen módon tartott lénnyel, mert teljesen elveszettnek tűnhet ott már így.
A másik fontos hozzáállás az elismerés. Az elismerés által nagyon kezessé válik, de kifelé megtartja az erejét. Hogy mi van, ha nincs mit elismerni rajta? Hogyhogy nincs? Olyan hihetetlen igavonó ereje van például, hogy elhúz bármit. Persze először hinni kell benne, mert hajlamos csak heverészni, ha nem motiválják odaadással. Igen, sajnos ez is egy nehéz lépés lehet a nőnek, hogy odaadja magát. Ehhez valami olyan zsigeri bátorság kell, amit valóban nehéz megszerezni, ha nem alapadottsága, vagy korábbi rossz tapasztalatok miatt az odaadottság helyét a félelem vette át. És lássuk be, jogos a félelem, mert ha megengedem az állatnak, hogy azt csináljon, amit akar, akkor engem is megmarhat.
Csak azt tudom mondani, hogy aki eléggé képes hinni abban, hogy ha nem dominál, elismerést ad és odaadott a kapcsolatában a vadállattal, annak sok élvezetben és igazi biztonságban lesz része. :)
Utószó:
A férfi is csak addig érezheti magát ragadozónak, ameddig a nő zsákmányállatnak vagy idomárnak érzi magát – rendszerint tudat alatt. Az áhított cél, hogy egyenrangúnak érezhessék magukat úgy, hogy a faladatok mégis megoszlanak. Mert egyformaság nincs, az a szexuális feszültség halála lenne, viszont kölcsönös tiszteleten és elfogadáson alapuló egyenrangúság az nagyon is van.
A férfi is csak addig érezheti magát ragadozónak, ameddig a nő zsákmányállatnak vagy idomárnak érzi magát – rendszerint tudat alatt. Az áhított cél, hogy egyenrangúnak érezhessék magukat úgy, hogy a faladatok mégis megoszlanak. Mert egyformaság nincs, az a szexuális feszültség halála lenne, viszont kölcsönös tiszteleten és elfogadáson alapuló egyenrangúság az nagyon is van.